Mikor tervezgettem az alkotásom internetes közzétételét, még nem tudtam, hogy nem lesz méltó rá, hogy megörökítsem, de mivel kissé megégettem, eszembe sem jutott lefotózni. A sarki baromfiboltban voltam tegnapelőtt és unalmas csirkemellfilét vettem, közben azon morfondíroztam egy kupac csirkebőrt meglátva, hogy mit is kezdhetnek ezzel mások, és hirtelen kibukott belőlem a kérdés: "Miért szoktak az emberek csirkebőrt venni?" az eladó nagyon kedves volt és elmagyarázta, hogy egyesek tepertőt készítenek belőle.

         Gondoltam kipróbálom, ha nem ízlik, akkor majd elosztogatom jutalomfalatnak a parkban, mármint a kutyáknak. Egy kiló csirkeháj meglehetősen olcsó dolog, mindössze 180 Ft, és nagyon finom is volt félkészen, mikor megkóstoltam, de aztán el kellett mennem, és mikor hazaérve újra alágyújtottam, akkor olyan gyorsan megégett, hogy már hiába kapálóztam, de a zsírját még megmentettem, és azóta azzal főzők.

Hozzávalók:

  • 1 kg csirkebőr
  • lábas
  • 1,5 dl víz
  • fedő

          A csirkebőrt feldaraboltam kb. féltenyérnyi cafatokra, és bedobáltam egy lábasba, ráöntöttem a vizet és fedő alatt elkezdtem párolni, mikor remegőssé vált levettem a fedőt és 9 fokozatú tűzhelyemen 4-esre kapcsoltam és ott hagytam főni a levében.

          Közben megnéztem a jelenlegi kedvenc sorozatom, az Így jártam anyátokkal 2. évadjának 13. részét, és begyúrtam egy adag kenyértésztát. Már kezdett úgy kinézni a tepertő, hogy nemsokára kész, amikor el kellett mennem, elzártam a tűzhelyet, ott hagytam a kelő kenyeret,és a finoman illatozó tepertőt, két óra múlva hazaértem és gondoltam folytatom a sütést, alá is gyújtottam, és foglalkoztam tovább a kenyérrel, és akkor egyszer csak megéreztem a tepertőm illatát. Oda is fordultam, hogy megkavarjam, de az első pár darab megmozdításánál láttam, hogy itt gond van, gyors elzártam, az edényt levettem a főzőlapról és reménykedtem, hogy nem mind égett meg, de miután kiszedtem a zsírjából, sajnos le kellet vonnom a fájó következtetést, hogy mind keserű, mint az epe, így aztán kiborítottam az egészet a kukába.

Vigasztalásul megettem két szelet frissen sült kenyeret a csirkezsírral (ami szerencsére nem lett keserű), és aztán kicsit émelyegtem. Így jártam én a csirketepertővel.

Tanulság:

  1. ha tepertőt sütsz ne hagyd egyedül,
  2. ha egyedül hagyod, és újra alágyújtasz ne égesd el,
  3. ne egyél meleg zsíros kenyeret.

A bejegyzés trackback címe:

https://faloda-kaloda.blog.hu/api/trackback/id/tr364798472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása